2. Rész ~ Mindennél jobban szeretem.

Életem legjobb találkozása volt. Most, a fellegekben éreztem magam. Itt ölel az a fiú, akit mindennél jobban szeretek. Végül, engedett a szorításomból, és távolabb lépett.
- Szia.- sóhajtott egyet, mint aki elfáradt. Nem is csodálom, a 42 kilómat nem könnyű emelgetni.
- Szia.- mosolyogtam mint valami hülye.
Összeszedtük a csomagjait, amit a leszállásnál ledobott a földre.
Már egy ideje sétáltunk, és kicsit fusztrált ez a helyzet. Szerintem észre is vehette, mert többször rám nézett, és kérdezte, hogy minden rendben van-e. A válaszom persze mindig igen volt. Pedig nem.
- Mond mer el mi a baj.- fordult felém, de mielőtt válaszolhattam volna, megérkeztünk.
Kinyitottam az ajtót, és Bencét előre engedtem.
- Íme.- léptem be az előszobába, és rámosolyogtam Bencére. Közelebb lépett hozzám, kezeivel átölelte a derekam, majd közeledett felém, amitől kicsit megijedtem ezért elhúzódtam. A 2. próbálkozásra viszont már nem húzódtam el, hanem hagytam magam. Megcsókolt. Istenem, azt hittem ott ájulok el.
- Khmm.- hörgött valaki Bence háta mögött.
Nagy bánatomra el kellett válnom Bencétől. A háta mögé néztem, és megláttam Zerot karba tett kézzel. Pff, mindig ilyenkor kell neked is felébredni?
- Kéne valami?- szegeztem kérdésem Zeronak, jelezve hogy épp megszakított valamit.
- Nem különösebben.- mért végig szúrós szemekkel.
- Akkor meg?
- Semmi.- és felviharzott a szobájába.
Bencére néztem, aki már közben le is vette a cipőjét.
- Bocsi Zeroért.- néztem rá megbánó szemekkel.
- Semmi baj, gondolom nem mindig ilyen.
Na, ebbe állatira beletrafált.
- Gyere, körbevezetlek.- nyúltottam a kezem, amit össze is kulcsolt az övével.
Mindent megmutattam neki, de utoljára hagytam az Én szobámat, ami mától az övé is lesz.
Amikor belépett, meglepődhetett rendesen, hiszen egy JB pószter sincs a falamon, mert leszedtem őket, tekintettel arra, hogy nem szívesen ébredne arra hogy 47 darab őt nézi. Ezért az összeset biztonságos helyre rejtettem.
- Na milyen?- kérdeztem.
- Pont téged jellemez.- mosolygott rám. Azt hittem elolvadok.
Közelebb léptem hozzá, és megöleltem. Érezni akartam a közelségét. Megcsókoltam, mert nem bírtam ki.
Mennyei volt, kellemes, érzékeny. Odavoltam rendesen.
- Annyira hiányzott már ez.- suttogta a csókunkba.
- Nekem is.
Tovább csókolóztunk, amíg valaki meg nem zavart minket. Zero lépett be a szobámba-
- Hanna...ja bocs.- ezzel ki is ment. Hát ezmeg?
- Gyere menjünk le a konyhába.- mondtam Bencének aki válaszul csak bólintott.
Lementünk a lépcsőn, egyenesen a konyhába. Zero sehol. És fent sincsen. Bencére néztem aki viszonozta ezt a cselekedetet.
- Hát a bátyád?- kérdezte.
- Jókérdés. Nade mind1, nem érdekes majd előkerül.- mormogtam.
 Bencét leültettem egy székre, én pedig beleültem az ölébe. Jó szorosan hozzábújtam.
- Emlékszel amikor még azt beszélgettük, milyen jó lenne ha ez megtörténne? És most megtörténik.- suttogtam, és jó nagyon szippantottam kellemes illatából. Nemtudom minek volt ilyen jó illata rajta, de valaminek nagyon. Örökké el bírnám viselni hogy így ölelem. Ő is jó szorosan ölelt derekamnál, miközben azzal a kezével amelyikkel nem tartott, simogatta a hátam. Nyomtam egy puszit nyakára, aminek következtében kicsit megborzongott. Háhá, gyengepont.
- Igen, emlékszem.- felelte, majd megcsókolt.
Imádom. El sem hiszem hogy ittvan. És ha rajtam múlik nem engedem el soha.

* Este*

- Hm, nincskedved velem fürödni?- nézett rám kis kutyus szemekkel. Á, egyszer megfog ölni.
- Eltaláltad.- nevettem.
- Na lécci.- adott puszit az arcomra.
- Talán egy csókért cserébe.- alkudoztam.
- Neked bármit.- megcsókolt, és húzott magával a fürdőbe.
Miután sikeresen lefürödtünk, betettünk egy horrorfilmet, amitől repdestem az örömtől, de tényleg. Nem nagyon szeretem a horrorfilmeket, de ha Ő ezt szeretne nézni, ám legyen.
Akárhányszor undorító rész jött, Bence nyakába fúrtam a fejem. Hm, még mindig jó illata van. Jellegzetes Bence illat. Jajj.
Ránéztem a tévére, de hiba volt. Épp valami belső szerv repült szerte szét.
- Najó, lemegyek a konyhába.- mondtam, és lementem az említett helységbe.
Kivettem a hűtőből egy dobozos kólát, és leültem arra a székre, amelyik háttal van a lépcsőnek. Hibavolt.
Valaki megérintette a vállam.
- ÁÁÁÁÁÁ- sikítottam, és a kezembe lévő dobozos kóla repült egy hatalmasat.
- Nyugii, csak én vagyok.- Bence állt mögöttem.
- Ne ijesztgess.- szóltam rá.
- Neharagudj.- nézett rám megbánó tekintettel.
Hogy is tudnék rá haragudni, ha mindennél jobban szeretem?